Gereben Zita

Gereben Zita neve a nagyközönségnek az Emil.RuleZ! pop-jazz csapat vokalistájaként lehet ismerős, a magyar jazz barátai pedig évek óta nagyra értékelik fellépéseit elismert hazai zenekarokkal és saját formációjával egyaránt.

A fiatal, képzett, bársonyos hangú énekesnő most kilépett a rivaldafénybe: első önálló albuma a 2010 nyarán jelent meg ˝Ready for the Sun˝ címmel.

A szülői ház megadta az alaphangot édesapja révén, aki szintén zenész (gitár-ének). Tizenkét évesen már a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és a  Kőbányai Zenei Stúdió után 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc  Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén ének szakon.

A hangszerek közül a hegedűvel, majd a brácsával kötött közelebbi ismeretséget. Ez utóbbi érdekes hasonlatokra ad alkalmat: a mélyhegedű gazdag tónusú, kifejezően érzelmes, lágy hangja erős rokonságot mutat  Gereben Zita nem mindennapi adottságaival.

Számos elismert hazai együttessel dolgozott és dolgozik együtt (Modern Art Orchestra, Budapest Jazz Orchestra, Transform Quintet, Free Style Chamber Orchestra, Nagy János Trio, Hárshegy Band,R.E.E.D only).

Saját zenekarát 2007-ben alapította Gereben Zita Quintet néven, A fiatal, tehetséges muzsikusokból (Gyémánt Bálint – gitár, Horváth “Tojás” Gábor – zongora, Eged Márton – basszusgitár, Gálfi Attila – dob) álló formációjával friss, egyéni hangvételben ad elő saját dalokat. Mindezek mellet Zita még kirándulásokat tett a mozifilmek világába, olyan betétdalokkal és kisebb szerepekkel mint a Boldog Születésnapot, Magyar Vándor, Majdnem Szűz. Külön öröm volt számára, hogy a neves amerikai énekes-ütőhangszeres Vinx-el(Sting, Herbie Hancock) lépett fel közös produkcióban! Zita a hétköznapokban pedig énektanár is, amely szintén fontos szerepet tölt be az életében! 2008 óta a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakiskola jazz énektanára, illetve a Roland Zeneiskola tanára.